szegény ördög

a minap éppen faltam a hamburgeremet egy egyébként áruházban, mikor halk surrogásra lettem figyelmes. ide-oda lengő fej keltette légörvény zaja csapta meg a fülemet: lepattant papa himbálta szinte ütemesen a fejét. nem az árak színvonalát konstatálta, hanem azt leste, őt lesik-e. ugyanis summantott a lelkem. 11kor délidőben. (itt 11 óra a dél, evészetileg).

majd miután teljesítette a küldetést, és átlógott a kassza vonalán, hamar szedett magának, és nekiesett. szar cipőben mindezt, és emiatt úgy éreztem, kevés szívmelengetőbb van, mikor egy csumpi kaját lop, sikerül neki, és örül.

nincs konklúzió,sem sztori, de még nem is vicces.

csak leírtam.

neuronsirokkó

bosszantó dolgok történnek velünk, akkor is, amikor jót szándékozunk tenni. leterítünk egy hölgy elé egy kabát, aki miután megtaposta, belefújja az orrát.

átsegítjük a vak nénit, aki átérve fordulásból herénrúg.

vért adunk, amit aztán horrorfilmhez használnak. hétköznapi esetek, nyilván folytathatnánk vég nélkül.

ma segítséget szerettem volna nyújtani egy kisembernek, aki arrogánsan kioktatott. hibás hangnemben, hülyeséget halmozva hülyeségre. ennyit a főorvosságról. de lehetett volna államügyész is (nem volt, hanem orvos).

tipikusan az örök kisember fajtából. feleslegesen egoista, igazi übermenschnek hülye. utcavesztes keverék.

itt azonban megtorpan a lendület; vajon mi a helyes tett a provokáló mitugrászokkal szemben? elmagyarázni a frankót ugyanis felesleges, hallgatni képtelenség.

bud spenceresen a homlokánál ellentartva hagyni, míg kapálózva hőbörög?

vagy orrbakormányozni, és visszahúzódva figyelni, amint nyüsszögve, sírdogálva odébbáll?

a megoldás egyszerű: venni kell egy Richter Sport Yoghurt, beülni az autóba, és elhajtani a naplementébe.

kisember a világból kizárva, a morzsát lesöpörtük.

"job is done, bitch is dead"

(james bond)